She's Mercedes.

A Mercedes-Benz márkanév a legjobb minőséget testesíti meg - ezt mindenki tudja. Azt viszont csak kevesen, hogy a tökélyre való törekvés eszméje eredetileg Bertha Benztől származik.

Bertha nem csak a Mercedes-Benz egyik alapítójának, Karl Benznek a felesége és gyermekeinek anyja volt, de egyben férje múzsája és üzlettársa is. Mérnöki beállítottságának köszönhetően tevékenyen részt vett az első modellek fejlesztésében, és végletekig maximalista férjével ellentétben azt vallotta, hogy csak az utakon, gyakorlati tesztelés során lehet az automobilt tökéletesíteni. Épp ezért 1888-ban, egy hajnalon Berta - Karl tudomása nélkül - gyermekeivel „elkötötte” a három háromkerekű, petróleummal működő prototípus egyikét és útnak indult, hogy felkeresse 104 kilométerre, Pforzheimben élő édesanyját. Egy ilyen táv legyőzése személyautóval akkoriban lehetetlennek tűnt - így Bertha Benz lett lett az első ember, aki nagyobb utat tett meg személygépkocsival, és egyúttal új fejezetet nyitott az iparág és egyúttal a Mercedes-Benz sikertörténetében.

Egy másik szál is szervesen fűzi a Mercedes-Benz márkát a szebbik nemhez: az elnevezése. Kevesen tudják, hogy a név fele részben Mercedes Jellinek emlékét őrzi, akinek üzletember édesapja 1900-ban állapodott meg Daimler autóinak árusításáról, és azt kérte, hogy az új, nagy teljesítményű típust lánya után nevezzék el.

Hisszük, hogy az alkotó elmék ereje közelebb vihet minket a tökélyhez. Ezért is hoztuk létre a She’s Mercedes platformot, ahol a nők ötleteket cserélhetnek, megoszthatják egymással tapasztalataikat, és tanulhatnak egymástól. Szeretnénk lehetőséget teremteni a pezsgő eszmecserére, amely ösztönöz és új szemszögből világítja meg ugyanazokat a dolgokat. A She’s Mercedes azért jött létre, hogy összekösse és inspirálja a nőket, annak érdekében, hogy a legjobbat hozhassák ki magukból.

A She’s Mercedes arra törekszik, hogy nyomtatott és online platformokon, eseményeken és találkozókon lehetőséget teremtsen a párbeszédre. Ezeken a fórumokon különböző területről és iparágakról érkező, kivételes hölgyek oszthatják meg egymással személyes véleményüket és nézeteiket mind a magánélettel, mind a szakmai élettel kapcsolatban, és abban is segíthetnek egymásnak, hogy lehet a kettő közötti egyensúlyt megteremteni és megtartani.

A She’s Mercedes nincs kész - és soha nem is lesz. Önökkel együtt fejlődik és változik. Az Önök tapasztalatai, véleménye és látásmódja segít nekünk a közösség építésében - a közösségében, melynek célja az, hogy közös erővel jussunk közelebb a tökélyhez.