A Pappas Csoport - Rólunk
Az ügyfelek érdekében
Pappas Auto – Customer Excellence Program
A Daimler AG általános célja, hogy 2010-ig az ügyfélelégedettség tekintetében első helyen legyen az Európában forgalmazott autómárkák között.A magyarországi importőr, a Mercedes-Benz Hungaria Kft. már most méri minden Mercedes-Benz kereskedés és szerviz CSI-jét. (CSI: Customer Satisfaction Index) Az indexet ügyfélmegkérdezések alapján állítják össze, és mindig a szervizre és értékesítésre vonatkozó összeredményt jelenti az egyes telephelyre vonaktozóan. Ez az eredmény az éves bónuszt is jelentősen befolyásolja, amelyet a Mercedes-Benz Hungaria Kft. juttat hálózati partnereinek.
A Pappas Auto célja, hogy egyre több elégedett ügyfele legyen, így az ügyfél-elégedettségi index alapján az első helyet foglalja el a magyarországi autó-márkakereskedések között.
A Pappas Auto Customer Excellence programja az importőr ügyfélelégedettségi-mérési rendszerébe illeszkedő, de azon túlmutató kezdeményezés.
A program célja, hogy ügyfeleink maximálisan meg legyenek elégedve a Pappas Auto szolgáltatásaival, összeségében érezzék, hogy törődünk velük. Ennek a szellemiségnek a megélése és napi szintű bizonyítása valamennyi Pappas Auto-kolléga feladata és kötelessége. A Customer Excellence az ez irányú vállalati kultúra formálásának kereteit biztosítja.
A Customer Excellence alapvetően két pilléren nyugszik. Az egyik a gyár által negyedévente előírt, mindenkori ügyfél-elégedettséget vizsgáló telefonos ügyfél-megkeresés. A szokásos 5 kérdésen felül azonban továbbmegyünk. Mi nem elégedett, hanem egyenesen lelkes ügyfeleket szeretnénk! Az eredményeket egy speciális rendszer segítségével napi szinten lekérdezzük, így az esetleges fejlesztési pontokat még hamarabb felismerhetjük és azonnali intézkedésekkel javíthatjuk. Ügyfeleinknek nemcsak az utólagos véleményét kérdezzük meg, hanem értékesítés és szerviz oldalról is ígéreteket teszünk neki, ezeket folyamatosan szem előtt tartva végezzük napi munkánkat
Minden Pappas Auto helyszínen ügyfél elégedettségi felelőst nevezünk ki, aki folyamatosan segíti és ösztönzi kollegáit az ügyfélközpontú szemlélet alakításában, fenntartásában.
A Customer Excellence rendkívül nagy jelentőségű vállalatunk életében, amely minden Pappas Auto márkára és telephelyre vonatkozik és az egész menedzsment kiemelkedő figyelemmel támogat.















