Új Mercedes-Benz EQB - Már elérhető a Pappas Autonál

A Sanghaji Autószalonon mutatkozott be a Mercedes-Benz tisztán elektromos SUV-ja, az új Mercedes EQB.

4751 mm-es hosszúságukkal és 1820 mm-es szélességükkel a Limuzin és T-Modell is túlnőtt elődjén, a tengelytáv 25 mm-rel növekedett, 2865 mm-re.

Az új EQB hossza 4684 milliméter, szélessége 1834 milliméter, magassága pedig 1667 milliméter. Az EQA technológiájára épülő típus a GLB méreteivel rendelkezik majd. A hosszú tengelytávolság különösen tágas és jól variálható belső teret biztosít, amelyben egy harmadik üléssor is helyet kaphat. Így akár hétüléses változatban is elérhető lesz majd a hazai gyártású modell.

Az új EQB csomagtere igen tágas: alaphelyzetben 495 vagy 465 (hét ülés esetén) literes, amelyet 1710 vagy 1620 literig lehet bővíteni.

Az új modell esetében 0,28-as légellenállási együtthatót sikerült elérniük a mérnöknek, amelyhez 2,53 m2-es homlokfelület társul. Az aerodinamikát a felül zárt hűtőrendszer, az optimalizált lökhárítók, a szinte teljesen zárt alváz és az optimalizált Aero-kerekek erősítik.

A  navigáció az alapfelszereltség része, a modell elektromos intelligenciája pedig hozzájárul a gondtalan autózáshoz.  A tisztán elektromos modell 66,5 kWh-s kapacitású akkumulátorral érkezik, amely akár 478 km-es hatótávra is képes lesz (WLTP szerint).

Amennyiben szeretné megtapasztalni a EQB kínálta új lehetőségeket vegye fel a kapcsolatot értékesítő kollégáinkkal.