Harmadik helyet szerezte meg Kiss Norbi AMG márkanagykövetünk a Kamion Európa-bajnokságon

Kiss Norbi: túlteljesítettünk

A Kamion Európa-bajnokság kétszeres győztesét tavaly óta támogatja a Pappas Auto. Norbit – aki idén a harmadik helyet szerezte meg a sorozatban – arra kértük, hogy egy interjú keretében foglalja össze nekünk az idei szezont.

– Mennyire sikerült úgy ez az év, ahogy terveztétek?

Ha egy szóval szeretném összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy túlteljesítettünk. Ismerve azt, hogy honnan indultunk, az idei évre is csak az volt a célunk, hogy fejlődjünk. Már a tavalyi ötödik helyezés is meglepetés volt, és azt gondolom idén a negyedik helynek is örültek volna a csapatnál egyéni összetettben. Az, hogy odafértünk a dobogóra egyértelműen azt jelzi, hogy jó irányba haladunk. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy ahogy haladtunk előre az év során, én egyre inkább reménykedtem ebben a harmadik helyben. Voltak bravúros versenyhétvégéink. Ide sorolhatjuk a Slovakia Ringen rendezett, a hungaroringi a zolderi, vagy az utolsó spanyol hétvégéket is.

– A fejlődés íve szépen rajzolódott eddig, de Te és a csapat már gondolom azt is látjátok, hogyan tovább.

Tisztában vagyunk azzal, hogy mik a gyengeségeink. Tudjuk, hogy min kell változtatnunk az előttünk álló téli szünetben. Minden területen lehet még hova fejlődni, van ahol többet, van ahol kevesebbet. Persze, ahogy minden technikai sportban, úgy a kamionversenyzésben is a fejlesztés és a tesztelés leginkább pénz kérdése. Abban biztos vagyok, hogy a csapat tudása megvan ahhoz, hogy újabb lépést tegyünk a bajnoki cím felé vezető úton.

– Ahogy már említetted is, az idei szezonnak voltak szép magaslatai. Melyik volt a kedvenc versenyhétvégéd 2017-ben?

Természetesen a hungaroringi versenyhétvége, ez nem is lehet kérdés. A szurkolók, az általuk teremtett hangulat semmi máshoz nem hasonlítható, és szerencsére idén ismét összejött a futamgyőzelem is. Igaz, hogy voltak technikai hibáink, sőt ki is löktek az egyik futamon, de ez mégis nagyon sokat jelentett nekem. Eredmény szempontjából a Slovakia Ringen rendezett versenyhétvége sikerült a legjobban. Nemcsak a két győzelem miatt, hanem azért is, mert a kisebb botlások ellenére az első perctől mi voltunk a leggyorsabbak. Ilyen hétvégéből kell majd több ahhoz, hogy reális esélyünk legyen a bajnoki cím elhódítására.

– Milyen volt a hangulat a csapatnál a szezon során, illetve milyen a kapcsolatod a csapattársaddal?

Nagy igazság, hogy minél inkább nő a teher, annál jobban nő a belső feszültség. Nálunk viszont szerencsére nagyon jól kezeli minden csapattag ezt. Természetesen vannak egészséges viták, de az esetek 95 százalékában egyetértünk a felmerülő helyzetek kapcsán. A maradék öt százalék esetében pedig tanulunk és igyekszünk elraktározni a tanulságokat.
Ebbe a harmonikus hangulatba abszolút passzol a csapattársam is. Igaz, hogy nem azonos célokért küzdünk, de abban a néhány esetben, amikor a pályán is közel kerültünk egymáshoz, tisztelettel és figyelemmel viseltettünk egymás iránt. Ez fontos és egyben szükséges is a jó kapcsolathoz.

– Volt ünneplés az utolsó versenyhétvégén?

Természetesen, hiszen a Kamion Európa-bajnokság esetében már szokássá vált, hogy az utolsó futam után rendezik a díjkiosztó ceremóniát is. Ezen minden csapat és csapattag részt vesz, de a buli második felére általában már csak a bajnokcsapat és a legnagyobb „partiarcok” maradnak. Sűrű volt a szezon utolsó néhány hete, sok munkával és sok izgalommal is járt. Mi is fáradtak voltunk, így viszonylag korán pihenni mentünk.

– A versenyek mellett egyre több egyéb feladat is hárul rád. Televíziós szakértőként is egyre többször feltűnsz és a Pappas Auto AMG-márkanagykövete is te lettél ebben az évben.

Igen és én ezeknek nagyon örülök, megtisztelő feladatok. Sokat köszönhetek a támogatóimnak, köztük a Pappas Autónak is, hiszen ők azok, akik lehetővé teszik, hogy ott legyek és versenyezzek.  Ráadásul AMG márkanagykövetként olyan feladataim vannak, amelyeket nagyon kedvelek, mert izgalmasak és érdekesek.

– Sokan kíváncsiak rá: mit csinál egy AMG-márkanagykövet?

A legtöbb esetben rendezvényeken képviselem a márkát és ezeknek a különleges autóknak a tudását mutatom meg a Pappas Auto ügyfeleinek. Sok esetben olyan ritka és különleges autókról van szó, amelyet csak utasként próbálhatnak ki az említett ügyfelek és az érdeklődők – ekkor jövök én és igyekszem bemutatni, miről szól az AMG életérzés.

– Biztosan van kedvenced a modellpalettáról! Melyik a személyes kedvenced?

Persze hogy van, mégpedig a Mercedes-AMG E 63 S 4MATIC+ változata. Ha arra van szükség, akkor több személynek is kényelmes utazóautó, mégis minden rezdülésén érezni, hogy egy igazi versenygép lapul a kellemes és kényelmes álruha alatt. Közben pedig technikailag is igazi csemege, tökéletesen megtestesíti az AMG filozófiáját. Elég csak a hajtásrendszerére gondolni, amit egyetlen szempillantás alatt úgy tudunk beállítani, hogy a négy helyett csak a hátsó kerekekre jusson a 612 lóerőből, és ezzel izgalmas táncba tudjuk vinni – természetesen csak a megfelelő helyen és körülmények között.

– Hogyan telik a téli szünet a Te számodra?

Bár futamok idén már nem lesznek, a munka még nem ért véget, sőt. Már most dolgozunk a következő szezon sikereiért. Ez kevésbé látványos, ugyanakkor nagyon fontos időszak a mi életünkben. Pihenni talán december utolsó heteiben lesz lehetőségünk, de hogy addig és az után mennyi munkát tudunk elvégezni, az függ a már korábban említett anyagi forrásoktól is.

– Milyen lehetőségeket és célokat látsz magad előtt a közeljövőre nézve?

Én olyan ember vagyok, aki ha belekezd valamibe, akkor azt szereti végigcsinálni. Így most a legfontosabb cél, ami a szemem előtt lebeg, hogy megszerezzük Mercedes-Benzes csapatommal közösen a bajnoki címet. Ha e mellett esetleg más sorozatokban is ki tudom próbálni magam, akkor örömmel állok a lehetőségek elé, de az elsődleges célokat a Team Tankpool 24 Racing csapat első, és az én harmadik bajnoki címem jelentik.

– Kik lehetnek ezek kapcsán a legnagyobb ellenfelek a következő években?

Az IVECO és Jochen Hahn biztos, hogy még erősebben tér vissza jövőre és nem szabad elfeledkeznünk a Freightlinerrel versenyző Adam Lackóról sem, aki címvédőként is biztosan nagyon motivált lesz. Én azt gondolom, hogy a csapatunk emberileg már készen áll a cím elhódítására, technikailag viszont még nem vagyunk készen. Viszont ha olyan ütemben fejlődünk, ahogy eddig, jövőre még előrébb végezhetünk…