Mercedes-Benz V-osztály
Jármű-koncepció.
A Mercedes-Benz V-osztállyal a családok még nyugodtabban kelhetnek útra, az aktív pihenés hívei minden pillanatot még intenzívebben élhetnek át, a szállodába igyekvő turisták pedig minden eddiginél kényelmesebb és elegánsabb körülmények között utazhatnak.
V-osztály egyterű limuzin
Sok élmény belefér.
Szálljon be, és minden kilométert élvezni fog az új V-osztályban! A Mercedes-Benz V-osztállyal a családok és az üzleti úton lévők még nyugodtabban közlekedhetnek. Az aktív pihenés hívei minden pillanatot még intenzívebben élhetnek át, a szállodájukba igyekvő turisták pedig minden eddiginél kényelmesebb és elegánsabb körülmények között utazhatnak. Erőteljes, összetéveszthetetlen formáival a V-osztály valódi vizuális élményt jelent. Különösen jól látható ez az AMG Line kivitelváltozaton. Ugyanakkor belül is bizonyítja nagyságát: variálható térkoncepciója, intelligens asszisztens- és biztonsági rendszerei, valamint kitűnően összekapcsolt multimédia-rendszerei példaértékűnek számítanak a szegmensében. Az új motorral és a csúcsmotorváltozattal – V 300 d (BM447813) 176 kW (239 LE) teljesítménnyel [üzemanyag-fogyasztás, kombinált: 7,2 l/100 km; CO2-kibocsátás: 189g/km][*] –, valamint a 9G-TRONIC 9 fokozatú automata váltóval minden út élmény lesz.
Aktuális ajánlatainkról érdeklődjön értékesítő kollégáinknál!
Elragadó élmény.
Fantasztikus fellépés.
Az új V-osztály valódi vizuális élmény. Kívülről rátekintve azonnal szembe tűnik összetéveszthetetlen formavilága a markáns lökhárítóval és a hűtőrács újszerű rombuszstruktúrájával. Az új V-osztály a hűtőrácsban központosan elhelyezett, nagyméretű Mercedes csillagával és két lamellájával – éppúgy, mint a korábbiakban is – már első ránézésre a Mercedes-Benz személygépkocsi-család tagjaként mutatkozik be. A modern belső kialakítás látványa is el fogja kápráztatni. A minőségi anyagoknak, valamint a gondos anyagfeldolgozásnak köszönhetően nemcsak látni, de megérinteni is jólesik ezt a belső teret.
Nyugodtan élvezheti a dinamikus futásteljesítményeket.
Kifinomult sportosság. A V-osztályt sportosan lehet vezetni, de a kinézete is sportos. Extraként kifejezetten menetdinamika-orientált futóművek is rendelhetők. Elég csak ránézni az extraként rendelhető AMG Line kivitel AMG Styling lökhárítójára és újszerű gyémántmintázatú hűtőrácsára, és máris jól észrevehető a jármű sportossága és dinamikája.
Segít kímélni a környezetet és az Ön pénztárcáját.
A fenntarthatóságot képviseli – a fogyasztásnál éppúgy, mint az értékállóságot tekintve. A modern műszaki megoldások és a tartós minőség kétszeresen is kifizetődő: új, megnövelt teljesítményű és kis fogyasztású motorjaival [V 250d (BM 447813) üzemanyag-fogyasztás, kombinált: 7,2 l/100 km; CO2-kibocsátás, kombinált: 189[*] a V-osztály kedvező fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékeket ér el, és már most teljesíti az Euro 6d-TEMP károsanyag-kibocsátási osztály előírásait. A 9G-TRONIC automata váltó kilenc finoman hangolt fokozatával a lehető legalacsonyabban tartja a fordulatszámot, és segít több üzemanyagot megtakarítani. A V-osztály a gazdaságosságot tekintve is a fenntarthatóságot képviseli, értékállósága ugyanis példaértékűnek számít a szegmensében.
Jóleső atmoszféra akár nyolc személy számára.
Két üléssor – számtalan lehetőség
A V-osztály tökéletes választás az Ön feladataihoz: két hátsó üléssorában különálló üléseket, valamint 2-es és 3-as üléspadokat kombinálhat nagyon sokféle változatban. A szériakivitelben négy kényelmes különálló ülés található hátul. Ha azonban úgy kívánja, már a kompakt járműhossz esetén is két darab hármas üléspad építhető be, ami nyolcülésessé teszi a V-osztályt. Amennyiben elegendő hét hely, akkor az 1. hátsó üléssor kétszemélyes üléspaddal vagy két különálló üléssel szerelhető fel. Az első hátsó üléssor luxusülései pedig a komfort abszolút csúcspontjait jelentik. Az olyan praktikus részletek, mint az üléssínrendszer, amelyen hosszirányban eltolhatók az üléspadok és az ülések, vagy a szemközti elrendezés, a legkifinomultabb egyéni kényelmi igényeket is teljesítik.
Példamutató biztonság.
Mindig segítőkész asszisztensek kísérik. Útitársak, akikre nyugodtan rábízhatja magát. A V-osztály asszisztens- és biztonsági rendszerei számtalan közlekedési helyzetben segítik Önt, hogy biztonságosabban, kevesebb idegeskedéssel és magabiztosabban érhessen célba.
[*] Az új személygépkocsik hivatalos üzemanyag-fogyasztásáról és hivatalos specifikus CO₂-kibocsátásáról további információk az „Útmutató az új személygépkocsik üzemanyag-fogyasztásához, CO₂-kibocsátásához és áramfogyasztásához" c. kiadványban találhatók, amely térítésmentesen beszerezhető valamennyi értékesítési ponton és a Deutsche Automobil Treuhand GmbH-nál (DAT www.dat.de).
Lenyűgöző!
Az új V-osztály igényes belső tere egy kedvenc tartózkodási hellyel gazdagabbá teszi életét. Szerezzen örömöt magának az exkluzív, első osztályú anyagokból készült műszerfallal! Az extraként rendelhető COMAND Online-nal az új V-osztály innovatív multimédia-rendszert kínál Önnek a navigáció, telefon és audio-funkciókhoz, ahogyan azt csak egy nagy Mercedes-Benz limuzinban kaphatja meg. A Live Traffic Information tájékoztatja a pillanatnyi közlekedési helyzetről és így mindig a lehető leggyorsabban juttatja el Önt úti céljához. Ha pedig késő este utazik, a hangulatvilágítás a V-osztály AVANTGARDE-ban gondoskodik az összehasonlíthatatlan légkörről.
A V-osztály kiemelkedő jellemzőinek áttekintése
- Szériában járó oldalszél-asszisztens
- ATTENTION ASSIST vezetői fáradtságfigyelő rendszer
- DISTRONIC aktív követési távolságot szabályozó rendszer
- Aktív fékasszisztens
- Aktív parkoló asszisztens 360 fokos kamerával
- LED Intelligens Light System fényszórórendszer
- Opcionális Távfény asszisztens Plus
- Vezetői asszisztens csomag
Helykínálat/szállítási jellemzők:
- Elegendő helykínálat akár 8 személynek plusz csomagjaiknak
- Akár 1.410 literes poggyásztér
Komfort/luxus:
- Ülésszellőztetés az összes ülésnél
- Speciális, gyorskireteszeléssel ellátott sínrendszer a hátsó ülések könnyű be- és kiszereléséhez
- EASY-PACK elektromos csomagtérajtó
Összetéveszthetetlen, magabiztos és erőt sugárzó kiállás
A markáns orr-rész
Az új Mercedes-Benz V-osztállyal garantáltan a figyelem középpontjába kerül. A markáns lökhárítók, az egyedi fényszórók, valamint az új, gyémánt-struktúrával ellátott hűtőborítás által által meghatározott összetéveszthetetlen formaterv stílus fellépést kölcsönöz a V-osztály számára. A két vízszintes, ezüstszínűre fényezett lamellával és a nagy Mercedes-csillaggal díszített hűtőrács teszi egyértelművé, hogy a V-osztály a Mercedes-Benz család része.Színválaszték
Az eddigiekhez hasonlóan a V-osztályhoz továbbra is elérhetőek az AVANTGARDE, EXCLUSIVE és AMG Line stíluscsomagok – utóbbi változat gyémánt-hűtőrácsával a modell sportosságát hangsúlyozza ki. A színpalettát három 4 fényezés, a Grafitszürke metál, a Szelenit szürke metál, az Acélkék, valamint a Jácint vörös metál egészítette ki.Tetszetős könnyűfém keréktárcsák széles palettája
A modernitás és a komfort találkozása:
A V-osztály belső tere
Példás hangulat és kényelem akár 8 utas részére
Méretek: a V-osztály két hátsó üléssorával számtalan lehetőséget kínál. A két hátsó üléssorban tetszés szerint lehet kombinálni az üléskialakítást szimpla, dupla vagy „hármas” ülésekkel, tehát abszolút saját igényei szerint szabhatja személyre az üléskialakítást.uxusülések
A Mercedes-Benz V-osztály egy üzleti és egy szabadidős egyterű az egyben.
Az alap modell műszaki adatai:
-tól | -ig | |
Teljesítmény (LE) | 163 LE | 239 LE |
Teljesítmény (kw) | 120 kW | 176 kW |
Üzemanyag fogyasztás (vegyes) | 5.9 l/100km | 6.7 l/100km |
CO2-kibocsátás | 155 (g/km) | 176 (g/km) |
Mercedes-Benz - Integrált Szerviz Csomag
minden általa Magyarországon eladott, és más magyarországi felhatalmazott Mercedes-Benz márkakereskedő által eladott, új Mercedes-Benz személygépkocsihoz, amelyet 2012. február 1-jét követően helyeztek először forgalomba.
A meghirdetett modellek részletes felszereltségéről kérjük tájékozódjon értékesítő munkatársainknál. A fenti tájékoztatás nem minősül a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti ajánlatnak, így nem fűződik hozzá ajánlati kötöttség sem.
Érdeklődés
Köszönjük érdeklődését a Pappas Auto iránt! Kérjük, töltse ki az alábbi adatlapot, vagy Hotline vonalunk segítségével vegye fel velünk a kapcsolatot. Érdeklődését a lehető legrövidebb időn belül feldolgozzuk.