A Pappas Auto-ról.
Vállalati arculat
KLASSZISOKKAL VEZET
A PAPPAS AUTO több mint 7 évtizede van jelen az autópiacon, mára Közép-Európa egyik legnagyobb és legújítóbb szellemű járműkereskedelmi vállalata. Működését minőségi és innovatív tevékenység, valamint személyes tanácsadás fémjelzi.
A vállalat története közvetlenül összefonódik az alapítókkal, a Georg és Dimitri Pappas fivérekkel és a Mercedes, mint húzómárka felépítésével és sikerével. A cégcsoport 31 éve van jelen Magyarországon, Pappas Auto Magyarország Kft-ként pedig 16 éve áll ügyfelei rendelkezésére.
TRADÍCIÓ ÉS MINŐSÉG
1948–ban a Magyarországon született és felnőtt Pappas fivérek megkezdték az autóértékesítési tevékenységet Salzburgban. 1951-ben megismerkedtek Günther Wiesenthal elnökkel, akivel közösen a továbbiakban mértékadóan alakították ki az osztrák Mercedes-Benz szervezetet.
Günther Wiesenthal kívánságára Georg Pappas 1960-ban átvette a Mercedes-Benz központjának irányítását, amely ma a Mercedes-Benz ausztriai importőr cége.
Georg Pappas céltudatosan építette ki a Pappas Csoportot, többek között cégfelvásárlások útján: új telephelyeket nyitott Salzburgban (1957) és Bécsben (1959), illetve megvásárolta a stájerországi Konrad Wittwar céget (1964), a felső-ausztriai Zelenka-céget (1972, ma Pappas Linz), valamint a Tiroler Retterwerk AG-t (1986). Ezek a társaságok még ma is Ausztria járműüzletágának alapját képezik.
1990-ben Georg Pappas Budapesten, a XIII. kerületi Kárpát utcában megalapította a magyar vezérképviseletet, az MB Auto Magyarország Kft.-t, és első ízben terjeszkedett külföldön.
1995-ben a Hunyadi János úton megnyílt a Pappas Auto második hazai telephelye.
2003-ban átadásra került a cég első vidéki márkakereskedése Pécsett, majd 2004-ben Szegeden tovább bővült az országos hálózat.
2005 óta a vállalat Bajorországban is jelen van.
Georg Pappas gyermekei, KR Alexander és Catharina Pappas főkonzul 2005-ben vették át a cég irányítását. Az európai normáknak megfelelően hazánkban szétvált az importőri és a kereskedői tevékenység. Megalakult a Pappas Auto Magyarország Kft., így a vállalat immár külön kiskereskedelmi hálózatként működött tovább.
2007-ben megnyílt a székesfehérvári kereskedés, 2010-ben pedig Debrecenben átadásra került a Pappas Auto első kelet-magyarországi telephelye.
2016-ban a cég megnyitotta új telephelyét Szigetszentmiklóson, az M0-s autóút mellett használt tehergépjárművek és transzporterek értékesítésére. A telephely jelenleg Székesfehérváron található, ahol megújult és széles kínálattal, a legjobb árral és töretlen szakértelemmel várja a kedves ügyfeleket.
2020-ban ünnepelte a Pappas Auto Magyarország Kft. a 30 éves jubileumát!
Több mint 2400 főt foglalkoztató vállalkozás
TÖBB MINT 2400 FŐT FOGLALKOZTATÓ VÁLLALKOZÁS
A Pappas Holding több mint 2400 dolgozót foglalkoztat, ebből több mint 600 fő a Pappas Auto Magyarország Kft. csapatát erősíti - és ezzel az egyik legjelentősebb munkaadó Ausztriában, Magyarországon és Bajorországban. Az elismert családi vállalkozás tevékenységét a képzés terén is a minőség és az innováció jellemzi. Ennek megfelelően a Pappas Auto vállalati kultúrájában a képzés és továbbképzés különös elsőbbséget élvez.
Egy szervezet csak olyan mértékben lehet sikeres, mint amennyire az ott dolgozó emberek. Know-how, elkötelezettség, csapatszellem – ez az a három dolog, melyek kezdetektől fogva biztosítják az érvényesülési lehetőséget a Pappas Auto dolgozói számára.
A csapat ereje befelé hat, de kívülről is láthatónak kell lennie. A Pappas Auto filozófiája az állandó fejlődés és javulás. Vállalatunknál bevált szokás a dolgozók és az ügyfelek irányából érkező jó ötleteket fontolóra venni és a gyakorlatban is megvalósítani.
Vállalatunk különös hangsúlyt helyez a dolgozók célzott és egyéni képzésére. A forgalmi és dolgozói adatok a Pappas Holding sikerét bizonyítják, mely mind Magyarországon, mind Ausztriában jelentős gazdasági erőt képvisel. A Pappas márka szinte védjegyként működik, amely egységes minőségi szolgáltatást garantál ügyfeleinknek.
A Pappas Auto által elnyert díjak és elismerések is azt a magas színvonalat mutatják, amely mércét jelent számunkra. Munkatársaink az újabbnál újabb sikereket látva, még könnyebben meg tudnak felelni az ügyfeleink elvárásainak, így biztosítva hosszú távon is a kiváló minőséget.
Szolgáltatásaink
SOKOLDALÚ, GAZDASÁGOS, EGYÉNI
A Pappas Auto kínálati palettája folyamatosan bővül. Eleget szeretnénk tenni minden autóval kapcsolatos elvárásának, kérésének, igényének. Mi mindent egy kézből kínálunk!
Tizenkettő jó nevű autómárka, amely eleganciát, erőt és gazdaságosságot ígér: Mercedes-Benz, smart, Lancia, Alfa Romeo Jeep, Kia, Fiat, Fiat Professional, DAF, IVECO, OMNIplus.
Ismert teljesítmény- és optikai tuning márkák a fokozott dinamika és egyéni megjelenés végett: AMG BRABUS.
A használtautó kínálatot önálló márkák képviselik (átvizsgálva Pappas, Mercedes-Benz Certified, Truck Market). Folyamatosan több mint 1.500 járművet kínálunk, melyekhez átfogó garanciákat biztosítunk.
A Pappas Auto és a Generali Biztosító együttműködésével különleges gépjármű-biztosítási csomagot kínálunk versenyképes áron kizárólag a Pappas Auto márkakereskedéseiben vásárolt Mercedes-Benz, smart, Alfa Romeo, Jeep, Kia és Fiat személygépjárművekre és a 3,5 tonna megengedett össztömeg alatti tehergépjárművekre. A szolgáltatás több mint más gépjármű-biztosítás, ügyfeleinket számtalan kedvezmény várja!
A Mercedes-Benz Financial Services cégcsoport rugalmas, egyénre szabott ajánlatokkal, finanszírozási termékek széles skálájával és gyors döntéshozatali rendszerrel segít Önnek abban, hogy álmai autóját a leghamarabb átvehesse.
Üzleti partnereink az új flotta management segítségével professzionálisan, optimálisan és a lehető leggazdaságosabban tervezhetik meg autóparkjukat.
Átfogó, színvonalas szolgáltatást kínálunk egyéni igényeinek megfelelően. Munkatársaink szakértelme, valamint a termékek és szolgáltatások kínálatának folyamatos bűvölése által képesek vagyunk egy kézből kínálni megoldásokat a tanácsadástól, a jármű összeállításától kezdve a finanszírozáson, biztosításon át egészen a flottakezelésig.
Szalonjainkban kellemes környezetben tekinthető meg bemutató járműveink széles választéka, valamint a csábító tartozékok és kiegészítők, melyekkel Ügyfeleink egyéni ízlésüknek megfelelően alakíthatják autójukat.
A transzporterek és tehergépjárművek számára is kínálunk egyéni megoldásokat, több célra használható felépítményeket.
A bemutatótermek transzporter részlegeiben – Transporter Corner – kollegáink szívesen állnak rendelkezésre.
A Pappas élmény – tudjon és tapasztaljon meg minél többet bemutatótermeink kínálata által, valamint alkalmanként megrendezésre kerülő egyedülálló rendezvényeink és tesztvezetéseink alkalmával.
Infrastruktúra
CSÚCSTECHNOLÓGIA ÉS ÉPÍTÉSZET
Ügyfeleink és dolgozóink számára különösen fontos a legmodernebb technikai felszereltség, valamint a funkcionális és modern munkahely kialakítás.
NAGYMÉRTÉKŰ BERUHÁZÁSI PROGRAM
A Pappas Auto 2005 óta tartó nagymértékű beruházási programja keretében telephelyein több új építkezést illetve ingatlanbővítést valósított meg, ezzel világosan bizonyítva elkötelezettségét a gépjármű-üzletág irányába.
Egyidejűleg a Pappas Auto folyamatosan beruházásokat hajt végre műszaki intrastruktúrája állandó fejlesztése és bővítése céljából. Annak érdekében, hogy megfelelhessen az egyre igényesebbé váló járműtechnikai elvárásoknak, csúcstechnikai diagnosztikai készülékekre, a korszerű munkahelyekre és kiválóan képzett szakemberekre van szükség.
A karosszériajavító- és fényezési területeken szintén egyre összetettebbek a követelmények, ezért rendkívül korszerű technikával felszerelt hibrid munkahelyeket és fényezési berendezéseket használunk
ÚJ MERCEDES-BENZ SZERVIZ
Az elmúlt években a Mercedes-Benz személygépkocsik értékesítése jelentősen megnőtt, így az eladott gépkocsik karbantartási és javítási kapacitását ennek megfelelően bővíteni kellett. Ennek a bővítésnek az egyik eleme a Pappas járműkereskedelmi vállalat XI. kerületi telephelyén létrejövő új épület, melyben a modern technológiai megoldásokat felsorakoztató vevőszolgálat mellett kialakításra kerül egy - a legmagasabb gyártói elvárásokat is teljesítő - javító műhelyterület is, amelynek tervezése során a fő szempontok közé tartozott a munkatársak igényeinek figyelembevétele is. A közel 1800 négyzetméter alapterületű bővítésben helyet kap egy közel 1100 négyzetméter területű szerelő műhely. A műhely összesen 24 szerelőállással, gépi autómosóval, valamint járműbelső takarításra alkalmas résszel fog rendelkezni.
Az épületen belül kialakítanak még egy kétszintes irodarészt is. Továbbá az épület mentén egy rámpa fog vezetni, ezzel megoldva az épület tetejére tervezett parkolást. Az ipari padló kialakítása a legkülönlegesebb eleme a beruházásnak, ahol Energocell felhasználásával üvegszál erősített ipari padlóba építik be a padlófűtést a szerelőműhely területén.
Minőség- és környezetközpontú irányítás.
A MINŐSÉG SZÁMUNKRA ELSŐRANGÚ
Integrált minőség-, környezet- és energiairányítási politikánk meghatározásával azon készségünket nyilatkoztatjuk ki, hogy termékeink és szolgáltatásaink minőségének magas színvonalát megtartjuk és tovább emeljük az ISO 9001 szabvány követelményeinek megfelelően, eközben figyelembe vesszük és betartjuk az ISO 14001 környezetirányítási valamint az ISO 50001 energiairányítási szabványok követelményeit.
INTEGRÁLT POLITIKÁNK
Integrált politikánkat az alábbi alapelveink megfogalmazásával határoztuk meg:
CÉLOK
Legfőbb célunk ügyfeleink elégedettsége. Munkánkat a vezetőinkkel közösen meghatározott célokat szem előtt tartva végezzük. Eközben figyelembe vesszük a minőséggel, a környezettel és a gazdaságos energiafelhasználással kapcsolatos elvárásokat is és törekszünk az energiahatékonyság folyamatos fejlesztésére. E minőség-, környezet- és energiairányítási célok kötelező érvényűek, megvalósulásuk folyamatos mérésnek és ellenőrzésnek van alávetve, melyet rendszeresen ellenőrzünk és értékelünk.
CSAPATMUNKA
Teljesítményorientált csoportokban dolgozunk. Tekintettel vagyunk egymás érdekeire és mindenki részt vállal a felelősségből. Egymás kölcsönös elismerése és megbecsülése, a megfelelő hangnem és az egymásra való odafigyelés a siker titka. Integrált politikánk megvalósításához valamennyi munkatárs együttműködésére szükség van.
SZERVEZET
Vállalatunk folyamat- és célorientált szervezet, mely világos és egyértelmű szabályok szerint működik. A csapatmunka játssza a döntő szerepet abban, hogy elérjük legfőbb célunkat, ügyfeleink elégedettségét, környezetünk fokozott védelmével és energiateljesítményünk fejlesztési lehetőségeinek megvalósításával.
KOMMUNIKÁCIÓ
Az egymás közötti, a hierarchián belüli és az egyes munkaterületek közötti nyílt és folyamatos kommunikáció hívei vagyunk. A szükséges információkat haladéktalanul megszerezzük és rendszeresen konzultálunk a munkahelyi vezetőinkkel.
VEZETÉS
A vezetési stílust az együttműködés elve határozza meg. Munkatársainkat elismeréssel, dicsérettel, emberi közvetlenséggel, világos információközvetítéssel és nyílt vezetői magatartással ösztönözzük. A vállalat minőség, környezet és energiairányítási céljai egyaránt vonatkoznak a vállalaton belüli összes területre, valamennyi tevékenységre és módszerre. A vezetés minden szükséges forrást és információt rendelkezésre bocsát az integrált politikánk megvalósításához, továbbá a minőségi szemléletre, a környezet védelmére és az energiahatékonyság növelésére irányuló célok eléréséhez.
KONFLIKTUSKEZELÉS
Az emberi hangvételű, építő jellegű kritikát valljuk magunkénak. A felmerülő konfliktusokat és problémákat együtt, nyíltan megbeszéljük és megoldjuk. Ha új problémák merülnek fel, azokra a megoldást az érintett munkatársak és vezetők segítségével dolgozzuk ki.
MUNKATÁRSAINK TOVÁBBKÉPZÉSE
Az optimális munkavégzés érdekében munkatársaink számára képzési rendszerünk keretében biztosítjuk a továbbképzést. Támogatjuk az egyéni kezdeményezéseket a folyamatos továbbképzés során.
Customer Excellence
PAPPAS AUTO – CUSTOMER EXCELLENCE PROGRAM AZ ÜGYFELEK ÉRDEKÉBEN
MI NEM ELÉGEDETT, HANEM EGYENESEN LELKES ÜGYFELEKET SZERETNÉNK!
Az eredményeket egy speciális rendszer segítségével napi szinten lekérdezzük, így az esetleges fejlesztési pontokat még hamarabb felismerhetjük és azonnali intézkedésekkel javíthatjuk. Ügyfeleinknek nemcsak az utólagos véleményét kérdezzük meg, hanem értékesítés és szerviz oldalról is ígéreteket teszünk, amiket folyamatosan szem előtt tartva végezzük napi munkánkat. Minden Pappas Auto helyszínen ügyfél-elégedettségi felelőst nevezünk ki, aki folyamatosan segíti és ösztönzi kollegáit az ügyfélközpontú szemlélet alakításában, fenntartásában. A Customer Excellence rendkívül nagy jelentőségű vállalatunk életében, amely minden Pappas Auto márkára és telephelyre vonatkozik és melyet az egész menedzsment kiemelkedő figyelemmel támogat.