Meggyőző stabil növekedés a Pappas Auto-nál

Legfőképpen a személygépjármű üzletágban realizált jelentős növekedésnek is köszönhető, hogy a Pappas Auto Magyarország Kft. megerősítette pozícióját hazánk vezető autókereskedelmi vállalatainak sorában.

A 2017-es üzleti évet szuperlatívákkal záró Pappas Auto 2018-ban is jelentős növekedést ért el legfontosabb üzleti területein. A személyautó- és haszongépjármű-üzletágban összesen 8226 új és használt autó értékesítésével a vállalat forgalma közel 7 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A legnagyobb, 30 százalékos bővülést a személyautó-üzletág érte el. Ezen belül újra kimagasló, mintegy 24 százalékos növekedést realizált a Mercedes-Benz márka a személygépjárművek vonatkozásában, a legnagyobb fejlődés pedig a Jeep (76 százalék 2017-hez képest), illetve az Alfa Romeo (60 százalék 2017-hez képest) márkáknál mutatható ki.

A használt személygépjárművek értékesítése országos szinten 44 százalékkal emelkedett, a 2017 végén megnyitott Pappas Outlet pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket - a prémium minőségű használt járművek telephelye 33 százalékkal múlta felül az előzetes várakozásokat.

A szervizelt gépkocsik száma 7 százalékkal nőtt 2018-ban az előző évhez képest, összesen több mint 72000 jármű kereste fel a vállalat márkaszervizeit.

A haszongépjármű-üzletág 2017-ben elért kimagasló, közel 50 százalékos növekedése után 2018-ra visszafogottabbak voltak az elvárások. Az összesen 2353 értékesített haszongépjármű mindazonáltal az ágazat magas színvonaláról tesz tanúbizonyságot.

A vállalat fejlődéséhez az előző évben az egyes telephelyeken végrehajtott stratégiai beruházásokon túl további lényeges tényező is hozzájárult. Pais József ügyvezető igazgató így nyilatkozott: „Kollégáink valamennyien rendkívül tapasztaltak. Munkatársaink nagy része két-három évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik, ezt adja tovább a fiatalabb generációnak.” Benedikt Margreiter pedig, aki 2019 óta Pais József mellett szintén ügyvezető igazgatóként erősíti a vállalat vezetőségét, korábban pedig a Pappas Holding Mercedes-Benz személyautó és smart márkaigazgatói pozícióját töltötte be, hangsúlyozta: „Amennyiben egy vállalatnál a dolgozók jól érzik magukat, szeretik a termékeket, melyeket ők maguk értékesítenek, úgy teljesítményük ügyfeleink körében elismerésre talál, a fejlődés motorja pedig magasabb fordulatszámra kapcsolhat.” Ennek is köszönhető, hogy a dolgozók létszáma a 2018-as évben is emelkedett, így immár 572 fő dolgozik a Pappas Auto-nál.

 

Highlights 2018 – Beruházások

Székesfehérvár – Haszongépjármű szerviz nyitás

2018. április 13-án közel 500 négyzetméteres üzemi és több mint 2000 négyzetméteres külterülettel nyitott meg a Pappas Auto 5. haszongépjármű szervize, mely a Mercedes-Benz és Iveco márkákat látja el. A székesfehérvári Service Center csúcstechnológiával és a legmodernebb eszközökkel rendelkezik. A szolgáltatások köre a karbantartás és a szerviz fogalmának teljes spektrumát lefedi. Székesfehérvár és környékének gazdasága dinamikusan fejlődik, közlekedési szempontból a város a legjelentősebb útvonalak mentén fekszik. Ez is erősíti azt a tényt, hogy a Pappas Auto ügyfelei számára minden fontos csomópontnál elérhető legyen.

Szeged – Új Kia szalon

2018 januárjában Szegeden komplett beruházással új, különálló Kia szalont nyitott a vállalat. A szegedi Kia szalon 320 négyzetméteren várja ügyfeleit a Kia márka teljes kínálatával.

Budapest Kárpát utca – S-Lounge 

2018 májusában új, 205 négyzetméretes, 4 gépjármű számára ideális átadó helyiséggel és exkluzív tárgyalóteremmel bővült a Pappas Auto Kárpát utcai telephelye. A modern, vonzó környezetben az első kiállított modell egy S-osztály volt.

Budapest Kárpát utca – Autómosó 

A Kárpát utcai Pappas Auto első emeletén egy 180 négyzetméteres, komplett légtechnikával és belsőtér-tisztító hellyel felszerelt autómosót alakítottak ki a tavalyi évben.

Budapest Kárpát utca – Dolgozói öltöző

A kollégák komfortérzetének növelése érdekében a részükre kialakított öltözők felújításra kerültek.

 

Innovációk, új üzleti területek – 2018

Pappas Outlet

A Pappas Outlet Prémium Minőségű Használt Járművek értékesítésével foglalkozó Budapest 11. kerületi telephely 2017. decemberi megnyitását követően az operatív tevékenységét 2018 első hónapjaiban kezdte meg. A teljesítmény elvárásokon felüli: a kitűzött 150 jármű helyett az első évben már több mint 200 használt gépjárművet értékesített a Pappas Outlet. Ez is bizonyítja: a Pappas Auto számára a használt gépkocsi üzletág nagy potenciált rejt magában.

Pappas Online Klub

2018 szeptemberében kezdte meg kommunikációját a Pappas Online Klub, melynek célja az ügyfelek revitalizálása, a Pappas Auto ügyfélkörének bővítése és az új modellekkel és szervizszolgáltatásokkal kapcsolatos információk átadása.

Young Stars

A Pappas Auto 2018 szeptemberében megújította szakképzési programját, melynek célja, hogy a szakképzés támogatásával megoldást nyújtson a munkaerőhiányra. 2018-ban a programban 27 mentor és 18 tanuló vett részt Magyarországon. A fiatalokra hosszú távon számít a vállalat, akiket a Pappas Auto valamennyi szervizmárkáját lefedő legújabb technológiákkal, innovatív fejlesztésekkel, valamint élményprogramokkal, sport és szabadidős lehetőségekkel is vár.

 

Kilátások és célok – 2019

Ügyvezetőváltás

2019-től Pais József mellett Benedikt Margreiter látja el a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezetői igazgatói pozícióját. Az új igazgató Reinhard Leutgebtől vette át az ügyvezetői feladatokat, aki tizennégy év után hagyta el a magyar vállalatot annak érdekében, hogy figyelmét a Pappas Holdingban betöltött márkaigazgatói tevékenységére fordíthassa DAF, Fiat Professional és IVECO márkák vonatkozásában és ezen kívül bekapcsolódjon a Pappas Automobilvertriebs GmbH ügyvezetésébe.

Benedikt Margreiter a Pappas Auto Magyarország Kft. eddigi fejlődését tökéletes alapnak tartja a vállalat további növekedéséhez. Már most kiemelte azokat a területeket, melyekre ügyvezetőként fókuszálni szeretne: „A social media és az ehhez kapcsolódó digitális lehetőségek lényegesen erősebb szerepet töltenek be  Magyarországon, mint Ausztriában. Ez az, amiben nagy potenciált látok annak érdekében, hogy ügyfeleinkkel még intenzívebb kapcsolatban lehessünk.“

„A magyar piac sokkal gyorsabban bővül, mint az osztrák vagy a német.” – mondta Margreiter és hozzátette: „Éppen ezért nagyon figyelnünk kell arra, hogy lendületben maradjunk. A vállalatunk csak akkor maradhat hatékony, ha a legjobbakkal dolgozunk, akik maguk is ragaszkodnak hozzánk. A nálunk kapható járművek tökéletesek. Ehhez kell nekünk hozzátennünk azt, hogy a vásárlás élménye is tökéletes legyen. Így lesz kerek a történet.” – hangsúlyozta Margreiter. Ennek jegyében a Pappas-kollégák sokkal inkább emlékeztetnek egy elit klub tagjaira: az udvarias és finom szakemberek odafigyelnek a szóhasználatra, az öltözködésre, a mozgásra. “Ez azért lehet így, mert ide nem dolgozni járnak, hanem szinte hazajönnek a kollégák. A Pappas vásárlók pedig ehhez a családhoz csatlakozhatnak, akár workshopokon vagy sportautós vezetéseken is részt vehetnek. Eközben a nagy hangsúlyt fektetünk az innovációra és a jövő közlekedési modelljeire. Egyre népszerűbb a car-sharing, éppen ezért egy olyan platform bevezetését tervezzük, amelyen az ügyfeleink megoszthatják majd egymással az autóikat” - mondta, hangsúlyozva, hogy az említett példán túl is egyre több lépést tesznek a digitalizáció irányába. “Bármivel is foglalkozzunk majd, a legfontosabb mindig az lesz, hogyha valaki kapcsolatba lép velünk, akkor az legyen az első gondolata, hogy itt nagyszerű emberek dolgoznak, akik remek munkát végeznek.”

Az új ügyvezető ezzel együtt jelentős problémának tartja a vállalat jövője szempontjából a Magyarországon is fennálló szakemberhiányt. A megoldás kulcsát ennek kapcsán egy olyan, jól kialakított vállalati kultúrában látja, amely a kiválóan képzett dolgozók számára egyre fontosabb lehet. Benedikt Margreiter egy sportos hasonlattal élt: „Ez egy maraton, a felállás pedig a Pappas Auto Magyarország számára nagyon kedvező - melynek én személy szerint nagyon örülök.“

 

Modellújdonságok  – 2019

Mercedes-Benz
A Mercedes-Benz személygépjármű üzletága több modellújdonságot ígér a 2019-es évre, melyek közül kiemelkedő az új B-osztály, az új GLE és az új CLA és CLA Shooting Brake. Érkezik továbbá az új A-osztály Sedan. A márka az idei év második felére tartogatja igazi különlegességeit, mint az új Mercedes-Benz EQC modelljét. A Mercedes-AMG kínálata is bővül az új Mercedes-AMG A 35, Mercedes-AMG GLE 53 és Mercedes-AMG GT 53 4 ajtós Coupé modellekkel.

A Mercedes-Benz transzporter és haszongépjármű részlege többek között az új V-osztályt mutatja be az idei évben. Az Actros és Arocs modelljei pedig a gazdaságosság és biztonság tekintetében újulnak meg 2019-ben.

Olasz divízió
Az olasz márkák közül az idei genfi autószalonon került bemutatásra az új Alfa Romeo Tonale koncepció autó. A Jeep több újdonságot is tartogat, mint a Jeep Renegade Plug-in Hybrid, Jeep Compass Plug-in Hybrid és Jeep Wrangler Gladiator. A Fiat márka esetében az új Fiat Centoventi névre keresztelt koncepció autót mutatták be.

Kia
A Kia 2019-es újdonságai között mutatkozik be új Kia Niro EV, az új Ceed CUV és az új Kia ProCeed.